A napok gyorsan teltek, és a munka mellett főként az érzéseimmel próbáltam tisztába jönni, vagyis próbáltam elfojtani, amit érzek, ami nem igazán ment. Kate napról napra egyre jobban elvarázsolt, és már magam sem tudtam, mit kellene tennem.

Megmondani nem mertem neki és magamnak is hazudtam, továbbra is igyekeztem meggyőzni magam arról, hogy Kate csak barát, holott már jóformán a vak is láthatta, hogy ez nem igaz. Kathy is sejtett valamit, nem véletlen nézett rám úgy ahogy, Chistopher is tudta és Josh is állandóan nyaggatott, hogy mondjam el az igazat, amit nem tehetek.

Elérkezett a bál napja, és hihetetlenül ideges voltam.  Nem tudnám megmondani miért, de liftezett a gyomrom és féltem. Féltem, hogy hamarosan valami rossz fog történni. Próbáltam a negatív érzéseket elnyomni, és időben elkészülni. A nyakkendőt alig bírtam megkötni, úgy remegett a kezem.

- Higgadj le – korholtam magam. – Elvégre Te akartad minden áron bálba vinni – de ez sem segített, maximum abban, hogy még idegesebb lettem. Nagy nehezen sikerült elkészülnöm, és negyed óra múlva már a házuk előtt vártam azt a lányt, akiért az életemet adnám.

- Istenem, de gyönyörű vagy – suttogtam, mikor megpillantottam.

- Ezt most csak úgy mondod – legyintett.

- Hazudtam valaha neked? – kérdeztem felvonva az egyik szemöldököm. Holott tudtam, hogy a válasz igen, csak ezt Kate nem tudja. Hosszú idő óta hazudok neki az érzéseimről, mert magamban sem vagyok biztos, és mert félek. Mindennél jobban félek attól, hogy elveszítem.

- Nem, soha – ismerte be.

- Na látod, hidd el nekem, gyönyörű vagy – mosolyogtam, és ebben nem hazudtam. Kimondhatatlanul gyönyörű volt abban a ruhában, bár ő mindenben csodaszép.

- Köszönöm – pirult fülig. - Te sem panaszkodhatsz, nagyon elegáns vagy.

- Köszi.

- Indulhatunk? – nyitottam ki előtte a kocsiajtót.

- Igen – válaszolta, és gyorsan belebújt a cipőjébe.

Ezúttal én vezettem, hogy ne Kate-nek kelljen. Abban a cipőben, nem is nagyon lehet vezetni, azt sem értem, hogy bír benne menni? Mikor megérkeztünk, segítettem neki kiszállni a kocsiból. Ahogy körülnézett, láttam, ahogy megremeg.

- Mi a baj? – puhatolóztam.

- Mit keresek én itt?

- Sss, semmi baj – öleltem át.

- Nézz körül, nem illek ide – ellenkezett.

- Figyelj rám – toltam el magamtól, és mélyen a szemébe néztem. – Senki nem hasonlítható hozzád, érted? – magyaráztam. – Gyönyörű vagy, senki nem érhet a nyomodba, és mellette még okos is. - Vett egy mély levegőt és úgy tűnt, megnyugodott. –  Jobb már? – faggattam.

- Igen, mehetünk – motyogta halkan.

A karomat nyújtottam, ő pedig mosolyogva karolt belém, így léptünk be az épületbe. A terem gyönyörűen fel volt díszítve, az alkalomhoz illően mindenhol rózsák voltak. Halk zene szólt, és már jó néhány pár a parketten táncolt. A fehér falakra is rózsákat festettek, amiket a fények tökéletesen kiemeltek.

- Táncolunk? – kérdeztem.

- Nem kell, ha nem akarod.

- Kate, nem kérdeztem volna, ha nem akarnék táncolni – nyújtottam a kezem.

- Mehetünk – fogta meg a felé nyújtott kezemet.

Így beálltunk a többi pár közé. Szorosan magamhoz húztam, jobb kezem a derekára siklott, bal kezemmel pedig megfogtam a jobb kezét, és lassan a zene dallamára kezdünk mozogni. Hihetetlen melegség járta át a testemet, mint mindig a közelében. Úgy éreztem ki kell mondanom, ha nem is neki, de ki kell mondanom, mit érzek, különben megfulladok. Arcomat a hajába temettem és suttogtam, úgy, hogy ő ne hallja, elsuttogtam az érzéseimet.

- Mondtál valamit? – kérdezte.

- Nem – jöttem zavarba. – Miért? - Lehet, hogy túl hangos voltam és meghallotta? Amilyen zavart volt az arckifejezése, jobbnak láttam nem kockáztatni tovább a dolgot, így az érzéseim újra mélyre kerültek. Magamba zártam őket.

- Csak mintha hallottam volna valamit.

- Nem mondtam semmit.

- Rendben, ne haragudj – kért elnézést.

Pár perces csend telepedett ránk, az én agyam persze pörgött. Nem szabad, hogy kiderüljön a titkom, mert azzal mindent elrontanék. Nem szabad. Gondolataimból Kate hangja rántott vissza.

- Üljünk le egy kicsit – kérte.

- Persze – fogtam meg a kezét, és az egyik asztal felé vettük az irányt.

- Mikor lesz a bál szépe választás? – kérdeztem hirtelen.

- Éjfélkor.

- Akkor már csak fél óra – mosolyogtam. A szavazás még nem zárult le, és tudtam is, mit kell tennem.

- Ez most komoly? – hitetlenkedett. – Három órát végigtáncoltunk?

- Úgy tűnik – mosolyogtam tovább.

- Egy perc és jövök. Hozzak valamit inni? – kérdeztem.

- Rendben. Igen, egy üdítő jól esne.

- Hozom – és már el is tűntem.

A szavazó asztalhoz siettem, ami szerencsére kívül esett Kate látóterén, és amennyi szavazatott csak lehetett, leadtam rá. Egyértelmű, hogy ő a legszebb, Neki kell nyernie. Miután szavaztam, beszereztem az üdítőket, és visszamentem Kate-hez, aki már nem volt egyedül.

- Mr. Hawkins – nyújtottam a kezem.

- Tyler – viszonozta a kézfogást Mr. Hawkins.

Elbeszélgettünk, és arra kaptuk fel a fejünket, hogy a szervezők figyelmet kérnek.

- Hölgyeim és uraim – kezdett bele az egyikük. – Eljött az a pillanat, hogy kihirdessük az idei bál szépét, vagyis a rózsák királynőjét. – Christina Jonas – hirdették ki a győztes nevét.

Egy valóban nagyon dekoratív lány vonult fel a színpadra, és átvette a díjat.

- Ez nem ér – morogtam. Úgy tűnik, többször kellett volna szavaznom, de akkor is, nincs szebb lány a teremben, mint Kate, ezt hogy nem vették észre? A lány, aki felvonult a színpadra, kifejezetten ellenszenves volt, dekoratív és csinos, azt meg kell hagyni, de Kate nyomába sem érhet és az az önelégült vigyor a képén? A gyomrom is felfordult.

- Mi baj? – nézett rám Kate.

- Neked kellett volna nyerned. Ezerszer csinosabb vagy, mint az a lány – fortyogtam.

- Héé, nyugi – fogta meg a kezem. – Megérdemelte, nagyon szép lány.

- Te sokkal szebb vagy – néztem mélyen a szemébe.

Kellett egy kis idő mire sikerült megnyugodnom, nem akartam ezt az estét elrontani. A királynő kihirdetése után természetesen folytatódott a tánc. Úgy tűnt Kate sem érezte magát annyira rosszul, amivel az én bűntudatom is enyhült kicsit, amiért elrángattam. Csak azt akartam, hogy lássa, hogy sokkal többet ér, mint mások, hogy végre elhiggye, hogy értékes ember, a legértékesebb ezen a világon.

Hajnali négykor a házuk előtt álltunk és átöleltem.

- Nagyon rossz volt? – kérdeztem óvatosan.

- Közel sem annyira, mint vártam – suttogta halkan.

- Na látod? – diadalmas vigyor ült ki az arcomra.

- Köszönöm.

- Mit? – értetlenkedtem.

- Hogy eljöttél velem – motyogta a vállamba.

- Nem kell megköszönnöd. Szép álmokat királylány – köszöntem el pár perc múlva.

- Neked is daliás herceg.

Ezen jót mosolyogtunk, majd két puszit követően, elindultam haza. Félig bejött, amit terveztem, bár sokkal jobb lett volna, ha ő nyer, akkor talán végre tényleg elhitte volna, hogy nincs nála különlegesebb lány.