Annyira örültem, hogy Kate nem faggatott a filmről, mert azt sem tudtam volna megmondani miről szólt. Sokkal inkább lekötötte a figyelmemet egy tündér, aki mellettem ült. Másnap, kipihenten ébredtem. Mivel egyedül voltam a lakásban, nem kellett attól tartanom, hogy belebotlok valakibe, így ráérősen tettem a dolgomat.

Egy óra múlva pedig már útrakész voltam. Arra gondoltam, hogy személyesen beszélek Kathy-vel. Mikor megérkeztem az étterem elé, vettem egy mély levegőt, reméltem a sors kegyes lesz hozzám, és tényleg elérem, amit akarok.

- Kathy – léptem mögé. – Válthatnánk pár szót?

- Uhh – kapta fel a fejét. – Megijesztettél. Persze, gyere – fogta meg a kezem, és egy szoba felé húzott. – Csüccs – mutatott egy székre. – Miben segíthetek?

- Hát – kezdtem bele. – El szeretném kérni Kate-t. A hétvégén lesz egy bál, és el szeretném vinni és ruhát kellene neki vennünk.

- Kate bálba megy? – kerekedett el a szeme.

- Igazság szerint – folytattam – nem akart elmenni. Teljesen véletlen, hogy kiderült, hogy lesz ez a bál, és arra gondoltam, hogy ennyi jár neki. Folyton dolgozik és úgy éreztem, ki kell rángatnom. Fiatal, élnie is kellene egy kicsit.

- Értem – mért végig alaposan, majd egy mosoly jelent meg az arcán. – Egyetértek veled.

- Köszönöm – sóhajtottam megnyugodva. – Akkor megoldható, hogy ma ne dolgozzon?

- Természetesen – mosolygott rám. – Tomot elintézem, nem kell aggódnod.

- Köszönöm – álltam fel a székből.

- Nincs mit – léptünk ki az irodából. – Érezzétek jól magatokat.

Hatalmas kő esett le a szívemről, nem hittem volna, hogy ennyire könnyen fog menni, de a szerencse mellém állt, aminek nagyon örültem. Már azt is eldöntöttem, melyik boltba megyünk. Az idő gyorsan eltelt rajtam, így az egyetem felé vettem az irányt, és a parkolóban vártam. Mikor Kate kilépett az épületből hitetlenül mért végig.

- Hát te? – szegezte nekem a kérdést.

- Megígértem, hogy elmegyünk ruhát venni neked – válaszoltam – és tartom a szavam.

- És mi lesz Tommal? – kérdezte halkan, ám ebben a pillanatban csörögni kezdett a mobilja.

- Szia Kathy – szólt bele.  – Te engedtél el? – döbbent meg.  – Tudom – mosolygott. - És mi lesz Tommal? – bukott ki belőle.  – Köszönöm Kathy – válaszolta. – Ezt csak mondod – fagyott le a mosoly az arcáról.

Fogalmam sem volt miről beszélhettek, de megijedtem Kate arckifejezését látva.

- Köszi még egyszer Kathy, holnap beszélünk – búcsúzott. – Szia.

- Mehetünk? – néztem rá csillogó szemekkel.

- Igen – érkezett a halk válasz.

Beszálltunk a kocsiba, és ezúttal én vezetettem, mivel Kate-nek fogalma sem volt, merre akarok menni. Körülbelül egy negyed órás kocsikázás után megálltunk egy butik előtt.

- Ugye ez most csak vicc? – kerekedett el a szeme.

- Mi? – néztem rá értetlenül.

- Ez a legdrágább butik a városban – makogta.

Ez tényleg így volt, de a pénz nem számít. A legjobbat érdemli, és én mindent meg akarok adni neki, amit csak tudok.

- Kate – néztem rá. – Bálba mész, és ahogy ismerlek, többször nem foglak tudni rávenni, így adjuk meg a módját.

- De épp ezért – ellenkezett. – Többször úgysem veszem fel ezt a ruhát, minek ennyit költeni rá?

- Kate, kérlek – kérleltem.

- Menjünk – sóhajtotta lemondóan.

Belépve az üzletbe, láttam a meglepettséget az arcán. Körbejáratta tekintetét a ruhákon és hitetlenkedve csóválta a fejét. Én viszont kis híján félrenyeltem, mikor megpillantottam valakit. Reméltem, hogy csak álmodom, de mikor rám nézett és vigyorogva indult meg felénk, már tudtam, hogy nem álom.

- Tyler – lépett hozzánk. – Örülök, hogy látlak.

- Szia Amanda – köszöntem én is.

Hatalmas vigyorral mért végig, és hihetetlenül rosszul éreztem magam, ám mikor pillantása Kate-re tévedt egy furcsa fintor jelent meg az arcán. Majdnem olyan volt, mintha lenézné. Nem akartam elhinni. Kate nyomába sem ér, egy ostoba liba és még ő nézi le. Legyűrtem a dühömet, és higgadtan próbáltam közölni a tényeket.

- A barátomnak kellene valami csinos ruha – kezdtem bele.

- Gyertek – karolt belém, és beljebb vezetett bennünket.

Egyre kínosabban éreztem magam és szabadulni próbáltam, ami nem sikerült. Majd végre elengedett, és szebbnél szebb ruhákat pakolt elénk.  Kate láthatóan tanácstalan volt, de végül sikerült háromra redukálni a ruhák számát.

- Menj, próbáld fel őket, aztán majd döntünk – toltam a fülke felé.

Amíg Kate bent volt a fülkében, egy kicsit átgondoltam a dolgokat. Sosem csíptem Amandát, nem tudom, mit evett rajtam. A gimi óta ismerem, de sosem voltunk barátok vagy bármi, bár ő sokat lógott a nyakamon, és soha nem tudtam lerázni.

Tipikus plázacica, akinek csak a pénz számít, meg hogy, hogyan néz ki. Sosem vonzottak az ilyen lányok. Végre Kate kilépett a fülkéből, így az én figyelmem is rá irányult és nem Amandán rágódtam.

- Csinos, de valahogy nem az igazi – húztam a számat. – Nézzük a következőt.

Egy bordó ujjatlan ruha volt és jól állt rajta, de valahogy mégsem volt az igazi. Nem adta ki Kate egyéniségét. Nem kellett sokat várnom és újra megjelent, ezúttal egy lila ruhában és még a lélegzetem is elakadt.

- Tökéletes – húzódott széles mosolyra a szám.

- Tényleg? – fordult a tükör felé.

- Olyan tipikusan Kate-es – léptem mögé.

- Mit értesz tipikusan Kate-esen? – fordult szembe velem.

- Nem túl kihívó, de mégis gyönyörű, pont mint te – néztem le rá.

Tudtam, hogy ez lesz a megfelelő, így nem is haboztam tovább.

- Ezt megvesszük – szóltam oda Amandának, aki egy fintorral nyugtázta dolgot. Ha nem egy csajról lenne szó, tuti meggyepáltam volna, amiért így néz Kate-re. Nagyon bökte a csőrömet a dolog, de inkább nyeltem egy nagyot és elővettem a kártyámat.

- Na azt már nem – tiltakozott Kate. – Nem fizetheted ezt is te.

- Kate ne hisztizz, kérlek – adtam egy puszit a homlokára.

- De…

- Nincs de – zártam le a vitát. – Ajándék.

Láttam rajta hogy tanácstalan, de nem akartam ezen vitatkozni. Miattam megyünk a bálba, ez az én ajándékom neki, ebből nem engedek.

- Kate, mehetünk? – kérdeztem.

- Persze, csak kihámozom magam a ruhából.

Pár perc múlva már a kocsiban ültünk. Kate nagyon szótlan volt, láthatóan nagyon gondolkodott valamin, de nem mertem megkérdezni min, így az utat csendben tettük meg.

- Hol vagyunk? – kapta fel a fejét.

- Nálunk.

- És miért is vagyunk itt?

- A srácok megint nincsenek itthon, és van egy nagyon jó kis filmem, így gondoltam megnézhetnénk – vázoltam.

-  Rendben – mosolyodott el. Végre mosolygott, ez hiányzott nekem az elmúlt egy órából. Hogy lássam a mosolyát, amit annyira szeretek.

Megint megnéztünk egy filmet, vagyis Kate a filmet nézte én meg megint őt. Fél szemmel láttam, ahogy a tv-ben a két főhős óvatos csókot vált egymással, mire én is égető szükségét éreztem, hogy megízleljem Kate mézédes ajkait. Egy szelíd - de határozott - mozdulattal magam felé fordítottam arcát, s nem törődve döbbent tekintetével vészesen közeledtem hívogató ajkai felé. Az illúziót Kate váratlan megugrása kergette el.

- Istenem, ott a lány apja! - mutatott a képernyőre, mire elmosolyodtam. A legfájdalmasabb s egyben leggyönyörűbb vágyképet lökte félre tudat alatt. Attól a pillanattól kezdve, megpróbáltam a filmre koncentrálni, ami nagyon nem sikerült, mivel egy ilyen tündér ült mellettem, így figyelmem középpontjába újra ő került.

A film végén mosolyogva fordult felém.

- Köszönök mindent – adott egy puszit az arcomra.

- Szívesen.

- Hogy tetszett a film? – kérdeztem már út közben, csak hogy beszéltessem, bár azt is tudtam ezzel magam alatt vágom a fát, mert fogalmam sem volt, miről szólt.

- Érdekes volt – válaszolta. – Felmerült bennem néhány kérdés, de alapjáraton tetszett.

- Neked? – kérdezett vissza. Ettől féltem.

- Nekem is nagyon tetszett – füllentettem –, de csak félig, mert amit én néztem az tényleg tetszett, csak az nem a film volt. Közben meg is érkeztünk hozzájuk.

- Holnap találkozunk – köszöntem el. – Szép álmokat Törpi.

- Szia.

Két puszit követően pedig már újból úton voltam, és a gondolataimba mélyedtem. Otthon fáradtan dőltem az ágyba és agyaltam még egy kicsit, amíg el nem nyomott az álom.