Jó érzés volt.  Végre viszonozhattam egy kicsit Tylernek azt a sok mindent, amit tőle kaptam. Látszott rajta, hogy tényleg megleptem.

- Hogy csináltad? - tette fel már sokadjára a kérdést a mai estén.

- Nem szeded ki belőlem – közöltem vele mosolyogva.

- De tudni szeretném – próbálkozott tovább.

- Ne akard elrontani, ez meglepetés volt, maradjon az én titkom, rendben? – néztem mélyen a szemébe.

- Megadom magam – sóhajtott lemondóan.

- Köszi

Az este további részében szerencsére tényleg nem faggatózott tovább és persze a megszokott kellemes hangulat uralkodott.

Másnap az óra végeztével Mr. Hawkins feltartóztatott.

- Hogy sikerült a találkozó? – tette fel a kérdést.

- Nagyon jól – mosolyogtam. – Nem is tudom hogyan köszönhetném meg a segítséget.

- Szívesen tettem – tette kezét a vállamra.

- Akkor holnap – köszöntem volna el, de utánam szólt.

- Kate várj még egy percet.

- Igen – fordultam vissza.

- Tudom, hogy nagyon sok dolgod van, de lesz a hétvégén egy bál és van rá két felesleges jegyem, menj el valamelyik barátnőddel – nyújtott át két jegyet.

Nem akartam az orrára kötni, hogy nincsenek barátnőim, így csak ennyit mondtam:

- Nem nekem való ez

- Kate, sokat tanulsz, dolgozol, neked is kijár egy kis kikapcsolódás, menj el kérlek – próbált győzködni.

- Majd meglátom – hagytam rá a dolgot.

- Rendben van

- Viszlát Mr. Hawkins.

- Viszlát Kate.

A meghívókat elsüllyesztettem a táskámba és nem is vettem róluk tudomást. Tudtam, hogy úgysem fogok elmenni.

A nap gyorsan eltelt, Tom gúnyolódásait is lenyeltem. Már csak pár perc volt hátra, hogy találkozhassak Tylerrel.

- Szia.

- Szia – köszöntem én is.

- Na mesélj milyen napod volt – ölelt meg.

- A szokásos – válaszoltam.

- Neked?

- Semmi említésre méltó – közölte. – Valami terv, mit csináljunk ma.

- Hát nem nagyon – motyogtam.

- Nekem viszont van – lelkesült fel.

- Halljuk.

- A srácok ma nincsenek otthon, mit szólnál, ha elmennénk hozzánk dvd-t nézni?

- Benne vagyok – egyeztem bele.

Így bevágódtunk a kocsiba, a táskámat hátradobtam, hogy Tyler is be tudjon ülni.

- Ez mi? – emelt fel valamit. – Meghívó?

- Igen – sóhajtottam. – A hétvégén lesz egy bál és Mr. Hawkins adott két jegyet hogy menjek el valamelyik barátnőmmel.

- És te nem akarsz elmenni – nem kérdezte, állította.

- Nem, nem akarok elmenni.

- Miért?

- Tyler, te is tudod, hogy ez nem nekem való.

- Soha nem voltál még bálban, honnan tudnád, hogy nem neked való? – győzködött.

- Ne vitatkozzunk – zártam le. – Nem megyek és kész.

- Bárkit vihetsz?

- Igen, miért? – kérdeztem vissza én is.

- Rendben, akkor elmegyünk és kész – zárta le ő is.

- Tessék? – hitetlenkedtem. Azt hittem rosszul hallok.

- Elmegyünk a bálba – közölte még egyszer.

- Miért?

- Kate figyelj rám!  Állj meg! – kérte.

Így lehúzódtam, Tyler pedig maga felé fordította az arcomat.

- Tanulsz, dolgozol, nem pihensz, ez így nem mehet – magyarázta. – Oké, tudom hogy álmaid vannak, de könyörgöm élj is egy kicsit. Fiatal vagy.

- Tudod mi a helyzet – hajtottam le a fejem.

- Tudom és nem bántani akarlak, hidd el – emelte fel ismét a fejem –, de ennyi neked is kijár.

Belenéztem gyönyörű szemébe és már nem tudtam nemet mondani.

- Redben van – sóhajtottam beleegyezően. - Mehetünk tovább?

- Igen – vigyorgott diadalmasan.

- Rózsák bálja? Ez mit jelent? – kérdezte pár perc múlva.

- A rózsák a nők és a bál fénypontja mikor kiválasztják a legszebb rózsát, vagyis a bál szépét – válaszoltam.

- Ez nagyon jól hangzik – mélázott el.

- Tyler – szólaltam meg már a házuk előtt.

- Mi a baj?

- Nincs ruhám, amit felvehetnék.

- Ne szontyolodj el – simogatta meg az arcomat. – Ezen segítünk, elmegyünk neked ruhát venni.

- Mikor?

- Mondjuk holnap – elkérlek Julie-tól.

- És Tom? – kerekedett ki a szemem.

- Nyugi, elintézem.

- Hogyan? – faggattam tovább.

- Csak bízd rám, holnap ruhát veszünk neked.

- Ha te mondod – nyugodtam bele.

Az este további részében, nem beszéltünk a bálról. Fogalmam sem volt, hogyan akarja elintézni, hogy ne keljen dolgoznom, de ha ő mondja.

A film végeztével hazakísért, majd egy gyors elköszönés után, már el is tűnt.

Féltem, féltem ettől az egész felhajtástól, de már nem volt visszaút. A hétvégén bálba megyek. Erre a gondolatra a gyomrom görcsbe rándult. Nem az én világom. Nem is értem Tylernek miért olyan fontos hogy elmenjünk. Nem baj, túlélem és aztán többször nem lesz ilyen, ezzel a gondolattal dőltem be az ágyba és pár perc múlva el is nyomott az álom.