Ittam, soha nem néztem, hogy mit, de nem is számított. Nem jártam suliba, nem csináltam semmit. Menekültem, de felejteni nem tudtam, minden élénken élt bennem. Igaz egy-két pillanatra néha megfeledkeztem a gondjaimról, de így én is csak egy strucc lettem. Homokba dugtam a fejem, de ezzel nem oldottam meg semmit.
Ekkor bevillant egy emlék, egy mondat:
- Élj egy kicsit.
Igen, ezt még Ő mondta, akkor mikor még azt hittem minden körülmények között mellettem marad és fontos vagyok neki, de nem így lett.
Viszont ezt fogom tenni, élni fogok. Megfogadom az egykor nekem adott tanácsot.
- Te akartad, hát akkor tessék, élni fogok – kiabáltam, bár tudtam, hogy úgysem hallja senki.
A szekrényből kivadásztam egy miniszoknyát és egy kivágott felsőt. Fogalmam sem volt, honnan van a szoknya, de nem is érdekelt, most kapóra jött. Felöltöztem, felraktam egy elég feltűnő sminket, még egyszer jól meghúztam a piásüveget és elindultam.
Ahogy kiléptem a házból, olyan érzésem támadt, mintha figyelnének, de nem foglalkoztam vele, hála a sok piának. Elindultam, igaz egyenesen már nem nagyon tudtam menni, de tudtam, hogy úgysem kell sokáig gyalogolnom és így is lett.
- Szia kislány! – állt meg egy kocsi mellettem. – Elvihetünk?
- Ha egy jó kis buliba mentek, akkor igen – válaszoltam.
Nem volt bennem semmi félelem, semmi gátlás. Gyors behuppantam a srácok mellé és elindultunk az éjszakába. Nem sokkal később a kocsi leparkolt az egyik szórakozóhely előtt.
- Srácok, köszi a fuvart – pattantam ki.
- Nem csatlakozol? – néztek utánam éhes szemekkel.
- Élek és élek – közöltem ezer wattos vigyorral és odaálltam a kidobó srác elé.
- Dögös vagy – vigyorgott rám.
- Kösz – villantottam egy angyali mosolyt és már bent is voltam.
A terem nem volt valami nagy, de így is rengetegen voltak. A pulthoz siettem és rendeltem alkohol utánpótlást.
Jó darabig csak iszogattam és néztem a parketten táncolókat, mikor egy kéz simult a derekamra.
- Nagyon-nagyon dögös vagy – súgta egy hang a fülembe.
Megfordultam és egy kék szempárral találtam magam szemben.
- Jössz táncolni? – kérdezte a meglehetősen jóképű srác.
- Persze, elvégre élek – így megfogtam a kezét és fél perc múlva már a parketten roptuk.
Elég tüzes táncot lejtettünk, de élveztem, igaz ezt nagyrészt a nem is emlékszem milyen alkoholnak köszönhetem. A srác keze végig a seggemen időzött és néha még a szoknyám alá is benyúlt, ami azért annyira már nem tetszett, így le is állítottam, de nem nagyon zavartatta magát.
Kézen fogott a pulthoz húzott és rendelt még három kört. Mindent szó nélkül lehajtottam és az a kis rossz érzésem is, ami volt, nyomban elpárolgott.
- Hogy is hívnak? – csúszott ki a számon, mert ekkor beötlött, hogy még a nevét se tudom.
- Nick vagyok.
- Én pedig Kate.
- Tudom – vigyorgott rám úgy, hogy mind a harminckét foga kilátszott.
Nem emlékeztem, mikor mondtam meg neki a nevem, de valamikor biztosan, hiszen tudta. Csak az én agyam volt lyukas, hogy elfelejtettem az övét. A tömeget bámultam, mikor megláttam egy arcot, egy ismerős arcot.
- Az nem lehet, biztos csak képzelődőm – kapkodtam levegő után.
- Megyünk táncolni? – karolt át Nick.
- Persze – válaszoltam gyors és mikor visszapillantottam az arc már nem volt ott. Igen, csak képzelődtem.
Így újra a parketten voltunk és roptuk a dobhártyafakasztó zenékre.
Ekkor újra megpillantottam azt az arcot és megszédültem.
- Jól vagy? – kérdezte a srác, akinek már megint nem emlékeztem a nevére. Mi is volt? Megvan: Nick.
- Aha, csak kellene egy kis friss levegő – krákogtam.
Nick így szépen kitámogatott. Kiérve máris jobb volt, a hűvös szellő megcsapta az arcomat és már nem szédültem.
- Lenne kedved átjönni velem egy másik helyre? – vizslatta az arcomat. – Nagyon jó bulinak ígérkezik.
- Miért is ne – rántottam meg a vállam. – Szórakozunk, nem igaz?