Elindultunk a parkoló felé. Hirtelen egy rossz érzés kerített hatalmába, de a nagy mennyiségű alkoholfogyasztásnak köszönhetően elhessegettem a negatív hullámokat, pedig lehet nem kellett volna. Egyszer csak egy ütést éreztem a tarkómon és a világ elsötétült. Mikor magamhoz tértem, a kezem megkötve a szám leragasztva és egy kocsi hátsó ülésén voltam. Nick erőszakosan kirángatott a kocsiból.

- Végre magadhoz tértél – morogta.

Meg akartam kérdezni, mit akar tőlem, de egyrészről nem tudtam, másrészről volt egy sejtésem.

A kocsi hátuljához rángatott. Próbáltam volna szabadulni, de kezei erősen tartottak.

- Ne ellenkezz, úgy neked is könnyebb lesz – morogta a nyakamba.

- Kell segítség? – szállt ki a kocsiból egy másik srác, akit eddig nem is láttam.

- Azt hiszem elboldogulok – vigyorgott Nick –, de azért kösz.

Egyre jobban fészkelődtem, hátha enged a szorítás, de ezzel csak felbosszantottam Nicket.

- Maradj nyugton, Te büdös kurva – üvöltötte és lekevert egy hatalmas pofont. – Nem értem Tyler mit eszik rajtad?

Mikor meghallottam a nevet a lélegzetem is elakadt. Mi köze ehhez Tylernek?

- Baj van? – szállt ki a srác megint a kocsiból.

- Csak a kis cafka nem bír magával – morgott Nick.

Erre a srác odajött hozzám és még erősebben tartott, mint Nick az előbb, miközben Nick megszabadította magát a nadrágjától, majd engem is levetkőztetett és ismét erősen lefogott.

- Kösz, most már nem lesz baj – mondta, majd a srác visszavonult a kocsiba.

- Legyél jó kislány, rendben – kérte. – Hidd el, úgy neked is jobb lesz. Nem ellened irányul ez az egész. Vedd úgy, hogy Te csak egy szerencsétlen áldozat vagy.

Egy szavát sem értettem, fogalmam sem volt miről beszél. Gyűjtöttem egy kis erőt és amilyen nagyot csak tudtam belérúgtam. Arca eltorzult a fájdalomtól én pedig, így hogy engedett a szorítás, rohanni kezdtem, de nem juthattam messze, mert a másik srác elkapott és három hatalmas pofonnal jutalmazta a mutatványomat. Nagy nehezen Nick is összeszedte magát és már ott is termett.

- Te kis büdös kurva, ezt még megbánod – ragadott meg olyan erősen, hogy ha tudtam volna, felsikoltok.

Aztán hirtelen és erősen belém hatolt. A fájdalom, ami rám tört, hihetetlen mértékű volt és könnyeket csalt a szemembe. Aztán elkezdett mozogni bennem, erőszakosan, gyorsan, amivel még az előzőnél is nagyobb fájdalmat okozott és nem bírtam magam tovább tartani, a könnyeim megeredtek. Ezen csak vihogott és még gyorsabban kezdett el mozogni, miközben kéjes nyögések hagyták el a száját.

Szerettem volna meghalni, mert ettől még a halál is jobb, vagy legalább elsüllyedni. A fájdalom olyan mértékű volt, hogy jóformán gondolkodni sem tudtam. Minden perc, óráknak tűnt, míg végre Nick nyögött egy utolsót és állát a vállamra hajtotta. Néhány pillanat múlva, elvált tőlem és elégedetten vigyorgott. Percekig csak nézett azzal az önelégült vigyorral a képén.

- Na ezzel meg is vagyunk – közölte.

Felöltözött majd nekem is odadobta a ruháimat.

- El foglak oldozni – ígérte miközben megsimogatta az arcomat, de én elfordítottam a fejemet. – Csak előbb szeretném, ha tudnád, miért történt ez veled.

Elővette a telefonját és tárcsázott.

- Tyler –szólt bele. – Itt Nick.

- Nyugi, jól van – vigyorgott elégedetten. – Csak egyenlítettem a számlát. Most már kvittek vagyunk. Én is elvettem, ami neked a legfontosabb – azzal lecsapta a telefont.

- Szóval csak hogy értsd – fordult hozzám.

- Az a rohadék – kezdett bele, de itt elakadt és szemei dühösen felizzottak, én pedig tudtam, hogy Tylerre gondol.

- Szóval az a rohadék - kezdett bele újra. – Elvette a barátnőmet, akit mindennél jobban szerettem és akkor bosszút esküdtem. Megfogadtam, hogy én is elveszem tőle, aki neki a legfontosabb, vagyis téged.

Egy mukkot sem értettem, de további magyarázatot nem  kaptam.

Nick tartotta a szavát és eloldozott én pedig miután újra éreztem a kezemet, nagy lendülettel lekevertem neki egy hatalmas pofont.

- Heves vagy – terült el a hatalmas vigyor a képén. – Ez tetszik. Ha nem ilyen körülmények között találkozunk, talán még barátok is lehettünk volna.

- Soha, te szemét disznó – morogtam.

Nick csak tovább vigyorgott, miközben újra tárcsázott.

- Jöhetsz a szukádért, én végeztem vele – közölte a telefon túl végén lévő személlyel, majd elmagyarázta neki, hogy jut el hozzám, ami azért érdekes, mert magam sem tudtam, hol vagyok.

Miután letette a telefont, bevágódott a kocsiba, engem pedig ott hagytak. Magamra kaptam a ruháimat és zokogva összerogytam. Nem akartam látni Tylert, de azt sem tudtam, hogy jutok haza.  A gödör, amiben voltam, ezen az éjszakán csak még mélyebb lett. Visszatért a múltam, ami elől menekültem.

Nem telt bele sok idő és egy kocsi fényszórói jelentek meg. Hirtelen megállt és Tyler pattant ki belőle.

- Istenem Kate – hangjából aggodalom csengett. – Jól vagy? Annyira sajnálom.

Mikor odaért hozzám és meg akart ölelni, eltoltam magamtól és neki is lekevertem egy hatalmas pofont.

- Miért? – kérdeztem mérgesen.

- Sajnálom – motyogta, majd elmesélte az egész történetet. Hogy Nick barátnője ráhajtott, de ő nem foglalkozott vele, viszont a csaj dobta Nicket és ő bekattant. Azt hiszi Tyler miatt van az egész és megfogadta, hogy bosszút áll.

- Szeretlek Kate, az életemnél is jobban, csak nem tudtam, hogy mondjam meg neked. Mikor rákérdeztél, megijedtem a saját érzéseimtől is, mert még magamnak sem mertem bevallani, hogy ez nem csak barátság és attól is, hogy te így érzel irántam. Féltem és elmenekültem. Azóta azon rágódtam, mekkora egy marha voltam, de még mindig nem tudtam, hogy állhatnék eléd és hogyan mondhatnám meg neked, mit érzek – magyarázott.

A kép kezdett letisztulni. Tyler szeret, én pedig egy undorító bosszú áldozata lettem. Nem elég, hogy elhagyott, most még ez is miatta történt.

- Szeretlek – suttogta még egyszer halkan.

- Azt hiszed ezzel minden el van intézve? – kiabáltam. – Elhagytál, magamra hagytál!

- Sajnálom – hajtotta le a fejét.

- A sajnálom itt kevés – folytattam könnyes szemekkel. – Megbántottál és egyszer csak feltűnsz a múltból és elvárod tőlem, hogy a történtek után a nyakadba boruljak?

- Nem várok tőled semmit – suttogta. – Csak azt akartam, hogy tudd, szeretlek és úgy érzek, mint te.

- Honnan tudod, hogy érzek? – szegeztem neki a kérdést.

Láthatólag ez a kérdés meglepte.

- Gyűlöllek Tyler – üvöltöttem. – Gyűlöllek, érted?

Elkerekedett szemekkel nézett rám, majd lehajtotta a fejét.

- Sajnálom –olyan halkan suttogott, hogy alig értettem. – Hazaviszlek.

Nem akartam vele menni, de jelen esetben nem volt más választásom. Elindultunk a kocsija felé és az utat némaságban töltöttünk. Egyszer sem néztem rá, csak bámultam ki az ablakon és küzdöttem a könnyeimmel. Nem akartam sírni, ma legalábbis. Nem akartam többet sírni, pláne nem Tyler miatt.

Leparkolt a házunk előtt, én pedig meg sem várva hogy megszólaljon, kipattantam, bevágtam magam mögött az ajtót és beviharzottam a házba.