A napok egyre gyorsabban teltek és már csak egy hét volt a versenyig. Még keményebben készültünk Tylerrel. Mostanra már eljutottam odáig, hogy nem csak azért hajtottam, mert megígértem, hogy elmegyek, hanem magamnak is bizonyítani akartam. Bizonyítani akartam, hogy érek valamit és nem az a kis senki vagyok, akinek apámék titulálnak. Tudtam, hogy meg tudom csinálni és Tyler is biztatott.

Elérkezett a nagy nap és olyan ideges voltam, mint még soha.

- Nyugi – nyugtatgatott Tyler. – Menni fog.

- Félek – hajtottam le a fejem.

- Mitől?

- Mit keresek én egyáltalán itt? – makacskodtam.

- Hééé, csillapodj – szólt rám. - Nem véletlen téged küldött Mr. Hawkins, oké?

Mintha meg sem hallottam volna, amit mond, tovább idegesítettem magam.

- Nézz rám Kate – fordította maga felé az arcomat. – Mély levegő.

Engedelmesem vettem egy mély levegőt és lassan kezdtem megnyugodni.

- Menni fog – hajtogatta.

- Igen, menni fog, ismételtem utána.

Háromszáz versenyzővel kellett összemérnem, hogy mit tudok. A kérdések nem is tűntek olyan vészesnek, így miután az első három akadályt sikerrel vettem, megnyugodtam.

Menni fog ez – hajtogattam magamban, egy kicsit talán korán.

Ezután jöttek a húzósabb kérdések és egyikkel- másikkal már meggyűlt a bajom, de lehető legjobb tudásom szerint igyekeztem őket megválaszolni.

Az első forduló véget ért és egy fél órás szünet következett.

- Na hogy ment? - jött oda hozzám Tyler, Mr. Hawkins -sal együtt.

- Nem tudom – motyogtam. – A szünet végén kiderül ki az az ötven, aki továbbjut.

- Menni fog – ölelt át Tyler.

- Így van Kate – szólalt meg kedvenc tanárom is. – Te vagy  a legjobb tanítványom, biztos vagyok benne, hogy bent leszel a legjobb ötvenben.

- Ha nem haragszotok, nekem van egy kis dolgom – kért elnézést Mr. Hawkins és már el is tűnt.

- Kérsz inni valamit? – húzott a büfé felé Tyler.

- Aha, egy ásványvíz  jól esne.

A szünet gyorsan eltelt és kiderült, ki az az ötven, aki bent maradt. Mikor meghallottam a nevemet, alig akartam elhinni, hogy sikerült.

- Na látod – ölelt meg Tyler. – Bent vagy.

- Igen, de még messze a vége – sóhajtottam.

- Már most nagyon büszke lehetsz magadra.

- Nélküled nem ment volna.

- Dehogynem. Na menj és legyél ügyes.

- Okés – így visszavonultam a terembe és próbáltam összeszedni magam a hátralevő időre.

Itt már igencsak kacifántos kérdések hangzottak el, de igyekeztem legjobb tudásom szerint válaszolni rájuk. A végére teljesen kimerültem.

- Szegénykém, fárasztó volt, igaz? – jött oda hozzám Tyler.

- Az nem kifejezés – bújtam hozzá.

- Mikor lesz eredmény?

- Egy óra múlva.

- És addig mit csinálunk?

- Menjünk el kajálni, éhen halok – sütöttem le a szemem.

- Benne vagyok – egyezett bele.

Szóltunk Mr. Hawkinsnak, hogy egy fél óra múlva jövünk, csak elmegyünk enni.

Egy kis étterem felé vettük az irányt. Mikor megkaptam az étlapot, már golyózott a szemem az éhségtől így nem sokáig tanakodtam, hanem gyorsan el is döntöttem, mit kérek. Tyler sem tanakodott sokáig és két perc múlva már fel is vette a pincér a rendelést, majd tíz perc múlva már jóízűen falatoztunk. Mikor végeztünk, minden ellenkezésem ellenére Tyler fizetett és elindultunk vissza a verseny helyszíne felé. Az eredményhirdetésig már csak negyed óra volt.

A gyomrom liftezett és olyan ideges voltam, mint még soha.

- Nyugalom Törpi – fogta le Tyler a kezeimet.

- Sajnálom

- Ez csak egy verseny, higgadj le, oké.

- Rendben – makogtam és inkább megfogtam Tyler kezét, csak hogy ne játszadozzak tovább.

Láthatólag semmi ellenvetése nem volt, bátorítóan megszorította a kezem és vártunk.

Nem kellett sok idő és megkezdődött az eredményhirdetés. Először minden résztvevőnek megköszönték a részvételt és gratuláltak az elért eredményhez. Az első tíz helyezett oklevelet kap, az első három pedig pénzjutalomban is részesül.

A tízedik embertől indultunk visszafelé és én egyre idegesebb lettem, mikor meghallottam a nevemet.

- Negyedik helyezést ért el a Washington egyetemről Kate Singler – hallottam.

- Kate ez te vagy – bökött oldalba Tyler.

Így lassú léptekkel elindultam és egy kézfogás keretén beül átvette az oklevelemet

- Gratulálok

- Köszönöm

Visszamentem Tylerhez, aki mosolyogva ölelt meg.

- Büszke vagyok rád – suttogta a hajamba.

Az én örömöm nem volt határtalan. Szép, amit elértem, de lehetett volna jobb is. Na mindegy ez már így sikerült.

- Elmegyünk ünnepelni? – kérdezte Tyler továbbra is kirobbanó jó kedvvel.

Mivel nem akartam az ő hangulatát is elrontani, így mosolyogva bólintottam. Elköszöntünk Mr. Hawkinstól is, aki szintén gratulált és közölte, hogy nagyon büszke rám, majd Tyler vezetésével elindultunk valahova, de magam sem tudtam hová.

- Hova megyünk? – tettem fel a kérdést, mikor tudatosult bennem, hogy fogalmam sincs, mit tervez.

- Majd meglátod, meglepetés.

- Tyler – szóltam rá.

- Kate, nyugi, csak ünnepelünk.

- Tyler, hová megyünk? – tettem fel még egyszer a kérdést.

- Két perc türelem és meglátod.

- Itt is vagyunk – állt meg és nekem még a lélegzetem is elakadt.