Ahogy az mostanában lenni szokott apámék nem foglalkoztak velem, így felrohantam a szobámban és megint elkezdtem zokogni. Visszatért, nem menekülhettem el, ráadásul azt állítja, szeret. Akkor miért hagyott el? Miatta jutottam el idáig, ez az egész miatta történt. Fájt, minden értelemben, fájt a lelkem, a testem és a lyuk a mellkasomban, mert szívem még mindig nem volt. Hosszas bőgés után, lementem a piás szekrényhez és kivettem egy üveg vodkát.  Ezt máshogy nem tudtam elviselni. Visszavonultam a szobámba és üveges tekintettel bámultam magam elé, miközben legyűrtem az üveg tartalmát.

Másnap a padlón ébredtem. Nem emlékeztem semmire, csak a fájdalomra és arra, hogy visszatért. Körbenézve a szobában, rájöttem, hogy nem apróztam el. Egy üres vodkásüveg hevert mellettem. Feltápászkodtam, de nagyon szédültem, így gyorsan vissza is huppantam az ágyra. Miután azt éreztem, hogy már meg tudok állni a lábamon, lementem a konyhába, utánpótlásért, majd miután elhelyeztem az üveget a szobámban, a fürdőbe mentem, ahol gyorsan végeztem. Visszamásztam a szobámban és lefeküdtem. Nem akartam kimozdulni, nem akartam találkozni vele. Megint csak ittam és ittam, mikor valami furcsa zaj ütötte meg a fülemet.

- Mi lehet ez? – néztem körbe a szobában, majd megtaláltam a hangforrást. A mobilom volt. Ránéztem a kijelzőre és egy határozott mozdulattal ki is nyomtam. Nem akarok beszélni vele. Tovább folytattam azt, amit elkezdtem, ittam. Tyler még jó néhányszor próbálkozott, de nem vettem róla tudomást. Egyszer megint csak a mobilom hangjára kaptam fel a fejem, de ezúttal nem Tyler volt, hanem Kathy. Nem tudtam mit csináljak, felvegyem vagy ne, végül felvettem.

- Szia – szóltam bele rekedt hangon.

- Kate, miért csinálod ezt? – szegezte nekem a kérdést.

- Mit? – kérdeztem vissza.

- Miért teszed tönkre magad, nem ér annyit?

- Nem tudsz te semmit – morogtam.

- Annyit igen, hogy szeret téged – győzködött.

- Ne szólj bele. Eddig nem is foglalkoztál velem, nem érdekelt élek-e vagy halok, akkor most miért dirigálsz? – üvöltöttem.

- Aggódom – jött a halk válasz.

- Na persze – gúnyolódtam. – Pont most.

- Miért hívtál?

- Tyler kért meg – suttogta.

- Sejthettem volna – morogtam. – Hagyjatok békén, érted? Utállak benneteket, hagyjatok békén – kiabáltam még egyszer, majd rácsaptam a telefont.

Eddig felém sem nézett, nem érdekelte mi van velem, erre most felhív és osztja az észt. Olyan mérges voltam, hogy majd szétrobbantam, de nemcsak mérges voltam, csalódott is. Tényleg ennyire nem számítok senkinek? Senki nem foglalkozott velem, amíg Tyler vissza nem jött. Minek jött egyáltalán? Miért nem hagyja, hogy olyan legyek, mint az anyám?

- Nem, ebbe neki nincs beleszólása – döntöttem el.

Egykor barátok voltunk, de ma már nem. Legyűrtem újabb néhány korty vodkát, majd azt éreztem, nincs maradásom. Azt akartam, hogy vége legyen, mindennek vége. Az ajtó felé indultam, de amikor kiléptem, vissza akartam fordulni.

- Kate – kapta el a kezem Tyler. - Miért csinálod ezt?

- Mit? – néztem rá dühös szemekkel.

- Ne tedd ezt – könyörgött.

- Mit? – ismételtem meg a kérdést.

- Ne legyél olyan, mint az anyád – suttogta. – Te erős vagy és én itt vagyok veled.

- Nem vagyok olyan, mert én véget vetek ennek az egésznek – közöltem – és nem vagy velem, nem voltál velem, elhagytál.

- Ezt hogy érted? – rökönyödött meg.

- Mit számít az, hogy értem? – vágtam a fejéhez. – Mit érdekel téged? Hosszú ideig nem voltál rám kíváncsi, nem érdekelt mi van velem. Csak magaddal törődsz.

- Szeretlek Kate – motyogta lehajtott fejjel.

- Én pedig gyűlöllek – köptem mérgesen.  - Hagyj békén Tyler.

- Ma vége lesz az egésznek – téptem ki karomat a kezei közül és bevágtam magam a kocsiba.

- Kate, ne – kiabált utánam, de nem érdekelt.

Elhajtottam, nem néztem merre megyek, csak kifelé a városból. A sebességhatárt jóval túllépve száguldottam. Nem tudtam, mit akarok, nem tudtam, hogy akarok véget vetni az egésznek, csak annyit tudtam, ez nem élet. Még jobban a gázra léptem, ám ekkor a kocsi megcsúszott és én már nem voltam ura a helyzetnek, a következő pillanatban pedig minden elsötétült.