Jó érzés volt Tyler karjaiban, megnyugtatott. Mélyen magamba szívtam az illatát és a szám mosolyra húzódott. Ekkor egy olyan érzés kerített hatalmába, amit eddig nem éreztem. Szeretem Tylert, teljes szívemből és nem csak, mint egy barátot. Jó érzés volt, nem csak a barátomként gondolni rá, de el is hessegettem ezeket a gondolatokat. Neki csak barát vagyok és nem veszíthetem el őt. Szükségem van rá, legalább annyira, mint a levegőre. Így megpróbáltam ezeket az érzéseket kizárni és továbbra is úgy tekinteni rá, mint a legjobb barátomra.

- Merre? – tettem fel a kérdést csak, hogy ne agyaljak tovább azon, amit érzek.

- Gyere - fogta meg a kezem és elindultunk egy kis utcán.

Nem tudtam merre megyünk, de nem is érdekelt, amíg vele vagyok.

- Csukd be a szemed – állt meg hirtelen.

- Tessék? – néztem rá felvont szemöldökkel.

- Csukd be a szemed, kérlek.

Így hát lehunytam a szemem és hagytam, hogy a hátralevő egy percben Tyler vezessen.

- Megérkeztünk – állt meg. – Kinyithatod a szemedet.

Óvatosan kinyitottam a szememet. Nem értettem, hova jöttünk és mire ez a rejtélyeskedés.

- Boldog Születésnapot Törpi! – mosolygott rám két puszi kíséretében és átnyújtott egy kis csomagot.

- Köszönöm – makogtam halkan.

El is felejtettem, hogy ma van a születésnapom. Senkit nem érdeklek, annyira, hogy eszembe jutassák, engem pedig valahogy sosem hozott lázba.

- Nyisd ki – noszogatott.

- Nem érdemlem meg – motyogtam.

- Ne beszélj butaságokat – korholt le.

- Nem ismerek nálad aranyosabb, szeretetreméltóbb, kitartóbb és gyönyörűbb lányt.

Ez most komoly? Tyler gyönyörűnek nevezett? A nem sokkal korábbi érzések újra elöntötték a testemet, de megpróbáltam kizárni őket. Barátok, barátok – hajtogattam magamban.

- Na nyisd ki – unszolt tovább.

Így végre visszatértem a valóságba és kibontottam a kis csomagot.

Egy kis könyv volt benne és mikor belelapoztam és a szebbnél szebb idézeteket is elolvastam a barátságról, az életről, a reményről és az igaz szerelemről, csak gyűltek a könnyek a szememben, de ezek most örömkönnyek voltak.

- Nagyon szépen köszönöm – olyan halkan mondtam, csoda hogy értette.

- Tudtam, hogy ez tetszeni fog – ölelt meg ma már sokadjára – nagyon szívesen -, de még nincs vége.

- Minek nincs vége? – néztem rá értetlenül.

- Van még egy meglepetésem.

- Tessék?

- Kate nyisd ki a szemed és láss is – vigyorgott.

Ekkor néztem csak jobban körül, hol is vagyunk. Egy táncklub előtt, méghozzá a legjobb táncklub előtt.

- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan? – kerekedett el a szemem.

- Dehogynem – fogta meg a kezem és elkezdett a bejárat felé húzni. – Ez a Te napod Kate, csak rólad szól és tudom, hogy szereted.

Ez valóban így van, imádok táncolni, ami már Tylerről nem mondható el. Hányszor próbáltam rávenni, hogy menjünk el táncolni, de soha nem sikerült. Erre most elhoz egy táncklubba csak azért, mert születésnapom van. Táncolni fog a kedvemért, alig akartam elhinni. Ezek a gesztusok, megint elbizonytalanítottak egy kicsit. Tényleg csak barátok vagyunk, vagy esetleg ez az egész már más irányba tart? Nem tudtam a választ, így újfent maradtam annál a verziónál, hogy barátok.

- Gyere Törpi – húzott a táncparkett felé.

-El sem hiszem, hogy tényleg ezt csinálod.

-Mit?

-Táncolsz.

- Ugyan – mosolygott -, majd megpörgetett és elkezdtük ropni az ismerős, pörgős dallamokra.

- Nem is tudtam, hogy tudsz táncolni – súgtam a fülébe.

- Tudok, csak nem szeretek.

- Értem, de most mégis táncolsz.

- Kate, zárjuk le ezt a témát, rendben – kérte. – csak élvezd ki a táncot és a szülinapodat.

- Rendben – egyeztem bele.

A sok pörgős szám után három lassabb következett. Azt hittem Tyler majd ezeknél mondja, hogy tartsunk szünetet, de nem így történt. Szorosan magához húzott, keze a derekamra siklott és így táncoltunk tovább. Újra magamba szívtam az illatát és hálát adtam az égnek, hogy ő van nekem, nem ronthatom el, nem lehet. Ezzel a gondolattal minden korábbi érzésemet, mely azt feltételezte, hogy ez több mint barátság, ki is zártam és csak élveztem azt, hogy vele vagyok.

Szomorúságomra az este nagyon hamar véget ért, fel sem tűnt mennyire repül az idő, bár amikor Tylerrel vagyok, mindig gyorsabban telik, vagy csak úgy tűnik.

Már a házunk előtt álltunk.

- Még egyszer nagyon Boldog születésnapot – ölelt meg.

- Köszönöm ezt a csodás estét.

- Nincs mit köszönnöd – mosolygott rám. – Megérdemled.

- Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.

- Ugyanúgy élnéd az életed és elérnéd az álmaidat – mondta komolyan.

- Lehet, de lehet hogy nem.

- Ugyan Kate, ne legyél kishitű – nézett mélyen a szemembe. – Erős vagy menni fog, megcsinálod és megcsinálnád akkor is, ha nem ismernél.

- Igazad van – hagytam rá -,de azért jó hogy ismerlek. – Fűztem hozzá szemlesütve.

- Ehhez csatlakozom – emelte fel a fejem és hihetetlenül édesen rám mosolygott.

- Nélküled üres lenne az életem – mosolygott még mindig.

- Így van – helyeseltem.

- Te vagy a legeslegjobb barátom.

- Ahogy te is nekem.

- Szép álmokat Törpi és holnap találkozunk.

- Igen, neked is jó éjt.

Adott még két puszit és eltűnt, én pedig mosolyogva léptem be a házba és ezúttal egyáltalán nem érdekelt kapok-e pofont vagy nem. A házba lépve, teljes sötétség fogadott. Halkan megszabadultam a cipőmtől és elindultam felfelé a lépcsőm. A szobámba érve fogtam csak fel igazán, hogy ma megúsztam a pofont. Úgy tűnik az égiektől ez a szülinapi ajándékom. Ma nem kellett szembenéznem az apámmal.

Fáradtan dőltem az ágyba és mosolyogva aludtam el.