Másnap minden a szokásos módon kezdődött. A suli parkolójába érve azonban meglepetten tapasztaltam, hogy Nate és a többiek nem várnak rám, ahogy szoktak.

Biztos a teremben vannak – gondoltam magamban. Ám ahogy beléptem szomorúan tapasztaltam, hogy nincsenek sehol. 

Az nem lehet, hogy miattam nem jöttek órára - próbáltam győzködni magam, nem sok sikerrel.

Nate haragszik rám és inkább kerül. Reméltem, hogy ma meg tudjuk beszélni a tegnapit, de úgy tűnik nem ad rá lehetőséget és ez szomorúsággal töltött el.

Holnap megbeszéljük, holnap megbeszéljük - hajtogattam magamban és ebből próbáltam egy kis erőt meríteni.

A nap csigalassúsággal telt, annak ellenére, hogy szeretem a sulit. Végre elérkeztünk az előadás végéhez. Szerencsémre Mr. Hawkins nem tartóztatott fel a mai napon, így minden gond nélkül beértem az étterembe. Meglepve tapasztaltam, hogy Tom sehol.

- Hol van Tom? – kérdeztem Julie-tól.

- Szabadságon – mérgelődött. – Bezzeg nekünk ez a szó nem létezik.

- Legalább, ma nem szekál minket – sóhajtottam fel.

- Figyelj Kate – lépett mellém. – Tegnap nagyon bunkó és igazságtalan volt veled.

- Ugyan nem a te hibád – mosolyogtam rá.

- Tudom, de mégis bánt a dolog – hajtotta le a fejét.

- Mit szólnál hozzá, ha ma egy kicsit hamarabb elengednélek? - kérdezte

- Ez komoly?

- Igen, megérdemled – mosolygott rám.

- Köszi Julie – ugrottam a nyakába.

- Szívesen.

Szerettem Julie-t, ő volt az egyik legkedvesebb munkatársam, aki mellesleg Tom helyettese. Mindig rendes volt velem, ahogy most is.

Julie-nak hála, már hétkor leléphettem, így hamarabb értem a hotel elé. Persze Tyler még nem volt ott. Leparkoltam és mivel jó idő volt, felhuppantam a kocsi csomagtartójára és vártam hogy Tyler befusson. Nem sok idő telt el és egy furcsa fazon közeledett felém, gyorsan leugrottam a csomagtartóról és az ajtó felé vettem az irányt, de a fickó elkapta a kezemet.

- Ne félj kislány, nem foglak bántani – mondta elég érdekes akcentussal.

- Mennyiért vállalsz egy menetet? – tette fel a kérdést.

- Tessék? – hökkentem meg. Már csak ez kellett, hogy kurvának higgyenek.

- Mennyi? – kérdezte még egyszer nyomatékosan.

- Nem vagyok kurva – közöltem keményem megnyomva minden egyes szót.

- Na persze – morogta. – Ne makacskodj. Már úgyis annyian megfarkaltak, nem mindegy ki a következő?

- Hagyjon békén – mondtam keményebb

- Jaj de válogatós a kis virágszál – vihogott.

- Azonnal engedje el – hallottam meg Tyler hangját.

- Nyugi öcsi, én voltam itt hamarabb – vágta hozzá -, amint végeztem a tiéd.

- Azt mondtam hagyja békén – lépett Tyler mellénk és lefejtett rólam a fickó kezét.

- Mert különben mi lesz? – nézett vele farkasszemet a fazon.

Tyler sem bírta tovább és behúzott neki egy hatalmasat.

- Takarodjon és meg ne lássam, hogy még egyszer a közelébe megy!

- Jól van, jól van – fogta az arcát. – A tiéd lehet a kis kurva, majd találok másikat.

- Takarodj te rohadék – üvöltötte Tyler, a fickó pedig elkullogott.

- Jól vagy? – fordult felém ijedtem.

- Igen, semmi bajom.

- Hogy- hogy ilyen hamar itt vagy? – ölelt meg és látszott rajta, hogy megkönnyebbült.

- Tom nem volt ma bent és Julie elengedett hamarabb – válaszoltam.

- Nagyszerű, így egy kicsit több időnk van – mosolygott rám.

- Mi a helyzet Nate-tel? – tette fel a következő kérdést.

- Semmi – szontyolodtam el. – Ma nem volt suliban, így nem tudtuk megbeszélni.

- Megbeszélitek holnap- fogta meg a kezemet. – Nem lesz semmi baj.

- Tudom – próbáltam erőt venni magamon és nem mutatni mennyire bánt a dolog.

- Merre? – kérdeztem, csak hogy eltereljem a gondolataimat.

- Hát – kezdett bele. – Először a munka aztán a szórakozás, ahogy ígértem.

Így beültünk a túl oldalon lévő kávézóba és belevetettük magunkat a pszichológia rejtelmeibe.

Tyler nagyon sokat segített. Ha nem értettem valamit, magyarázott és aztán ki is kérdezett

- Tanultál pszichológiát annak idején? – kérdeztem tőle már a kocsiban.

- Nem, miért – kérdezett vissza?

- Akkor honnan tudsz ilyen sok  mindent?

- Hát… - kezdett bele. – Amikor megtudtam, hogy pszichológiát tanulsz, egy kicsit beleástam magam a dolgokba – vallotta be.

- Értem – motyogtam. – Nem igazán értettem, miért kezdett el  önszántából csak azért pszichológiát tanulni, mert én is azt tanulom, de nem is foglalkoztam vele tovább.

Az este gyorsan eltelt és azon kaptam magam, hogy már a szobámban vagyok, a mai adag pofonom után.

Másnap hasonló módon történt minden, mint előző nap. Nate és a többiek nem jöttek suliba és Tom sem volt még bent, így Julie megint elengedett hamarabb. Tyler megint lenyűgözött, hogy mennyire otthonosan mozog a pszichológiában és még egy kis meglepetése is volt.

- Mi ez? – kérdeztem mikor a kezembe nyomta a kis dobozt.

- Egy kis ajándék.

- És miért kapom?

- Megláttam a  boltban és egyből te jutottál eszembe, így megvettem – magyarázta.

- Tyler, de miért?

- Nyisd ki – kérte.

Kinyitottam és még a lélegzetem is elakadt, ahogy megpillantottam a gyönyörű láncot egy kis pillangós medállal.

- Tetszik? – kérdezte óvatosan. – Tudom, hogy szereted a pillangókat, ezért gondoltam, hogy ennek nálad a helye.

- Ez gyönyörű – makogtam. – Köszönöm.

- Nagyon szívesen – mosolygott rám és a nyakamba akasztotta a láncot.

- Jól áll – nyugtázta egy elégedett mosollyal, mire én is rámosolyogtam és adtam neki két puszit.

- Ezt miért kaptam? – kérdezte meglepetten.

- Ne haragudj – sütöttem le a szemem. – Csak máshogy nem tudom neked megköszönni.

Erre már csak mosolygott.

- Az is elég, hogy neked tetszik.

- Ez így akkor sem ér – makacskodtam.

- Micsoda? – nézett rám értetlenül.

- Miért kapok tőled ajándékot?

- Mondtam már, megláttam és eszembe jutottál – válaszolta és miért ne vehetnék neked ajándékot.

- Mert én nem vettem semmit- sütöttem le a szemem.

- Nem is kell – vette két kezébe a kezem. – Bőven elég, hogy a barátom vagy.