A napok monotonságán semmi nem változott. Minden nap fél 6-kor keltem, majd suli, munka és végül Tyler. Egy keddi napon is minden szokásosan kezdődött. Reggel a fürdőben próbáltam eltűntetni az előző napi verés nyomait, nem sok sikerrel. Majd kivittem az anyám után a konyhában maradt üvegeket és elindultam a suliba. A parkolóban vártak a csoporttársaim.

- Sziasztok – köszöntem.

- Szia Kate – jött oda Nate hozzám. – Mi újság?

-  Semmi különös.

- Arra gondoltam, hogy -, de itt elakadt.

- Igen, Nate – bátorítottam. – Mit szeretnél?

- Lenne kedved eljönni velünk valahová suli után?

- Jó lenne Nate, de tudod, hogy dolgoznom kell - válaszoltam

- Minek? – kérdezte mérgesen. - Folyton csak a tanulás a meló, ránk soha nincs időd.

- Nate, nagyon jól tudod, hogy kell a pénz, hogy elköltözhessek – próbálkoztam.

- Szerintem meg csak egy önző dög vagy – morogta, majd sarkon fordult és ott hagyott.

Erre nem tudtam mit mondani, szíven ütött a dolog, mert Nate elég jól ismer és azt hittem megért, de úgy tűnik tévedtem.

Egyedül indultam a terem felé. A többiek most távolabb ültek tőlem és nem foglakoztak velem, reméltem, hogy ez csak átmeneti állapot és holnapra Nate is megbékél.

A nap gyorsan eltelt és véget ért az előadás. Már épp kiléptem volna a teremből mikor Mr. Hawkins megállított.

- Kate – szólt utánam. – lenne egy perced?

- Igen? – fordultam vissza.

- Lesz egy verseny egy hónap múlva és arra gondoltam, hogy részt vehetnél rajta – közölte.

- Tessék?

- Kate, te egy nagyon okos lány vagy és egy ez nagyon nagy lehetőség számodra, ne hagyd ki – győzködött.

- Végül is miért ne – válaszoltam

- Nagyszerű – csillant fel a szeme

- Adok egy papírt, ezen minden fontos információt megtalálsz – nyújtotta át a lapot.

- Nem kell semmit fizetned és az első három helyezett díjazásban részesül – tette még hozzá. - Kitöltöm neked a jelentkezési lapot.

- Köszönöm.

- Van még más is? – kérdeztem.

- Nincs

- Akkor ha nem haragszik, mennem kell, mert elkések.

- Rendben. Holnap találkozunk Kate – köszönt el.

- Viszont látásra!

Örültem a lehetőségnek és annak is hogy Mr. Hawkins rám gondolt, viszont az idő nagyon elszaladt, így késésben voltam az étteremből.

Gyorsan bepattantam a kocsiba és siettem a városi dugón át, amennyire csak lehetett, de így is sikerült tíz percet késnem. Tom persze nagyon kiakadt.

- Kate – kezdte mérgesen – a munkaidőd fél 4-től tart és nem háromnegyedtől.

- Sajnálom.

- A sajnálom nem elég – közölte mogorván. – két lehetőséged van. Az egyik: nyolcig bent maradsz, vagy a késést levonom a fizetésedből.

- Csak tíz percet késtem – próbálkoztam.

- Itt én szabom a feltételeket és mivel visszabeszéltél, azt hiszem mindkettő – közölte hatalmas vigyorral a képén.

Megadóan sóhajtottam és a konyha felé indultam.

- Jaj és kate – szólt utánam. – Ilyen elő ne forduljon még egyszer, megértetted?

- Igen Tom.

Tettem a dolgomat és persze fortyogtam. Ilyen aljas húzással ritkán találkozik az ember, de persze ő a főnök én meg az alkalmazott, bármit megtehet. Lehúztam a plusz fél órámat, amit kiszabott rám és meló után amilyen gyorsan csak tudtam le is léptem. A munkahelyen nem telefonálhatok így nem tudtam szólni Tylernek, hogy kések, de ezt most gyorsan megtettem.

- Szia Tyler!

- Szia – köszönt ő is. - Ugye nincs baj?

- Nincs, mindjárt ott vagyok, csak Tom befogott, de majd elmesélem – válaszoltam gyors – Sietek.

- Rendben, várlak.

- Szia.

- Szia.

Tíz perc múlva meg is érkeztem a hotel elé, ahol Tyler már várt.

- Sajnálom - szálltam ki a kocsiból.

- Semmi baj – ölelt meg. – Mesélj mi történt!

- Késtem tíz percet és Tom közölte velem, hogy tovább bent kell maradnom és, hogy levonja a késést a fizetésemből – kezdtem.

- Ugye csak viccelsz? – kerekedett el a szeme. – Tíz perc miatt?

- Tom soha nem viccel – morogtam. - Egy szadista az a fickó.

- Miért nem hagyod ott?

- Tudod, hogy nem lehet – sóhajtottam. – Kell a pénz.

- És amúgy a szadista barmot leszámítva milyen napod volt? – tette fel a kérdést.

- Nate megharagudott rám – suttogtam.

- Miért?

- Hívott, hogy menjek el velük suli után valahova, de nem tehettem, így is megszívtam, hogy késtem – vázoltam. – Mire ő berágott, hogy sose érek rá, meg ilyenek..

- Nyugi holnapra megbékél – ölelt át Tyler.

- Remélem – suttogtam. – Nem szeretem, ha haragban vagyunk.

- Megbékél, hidd el nekem – mosolygott.

- Legyen igazad.

Pár percig hallgattunk, majd ő is elmesélte milyen napja volt.

- Kate valami baj van? – bökött oldalba.

- Nem, semmi, miért? – értetlenkedtem.

- Elkalandoztál, ami nem vall rád.

- Csak a versenyre gondoltam – motyogtam.

- Verseny? Milyen verseny?

- Mr. Hawkins versenyre küldött és egy hónap múlva lesz – válaszoltam.

- És ezt miért nem mondtad?– kérdezte felháborodottan.

- Nem olyan fontos.

- Ne beszélj butákat – torkollt le. – Ez nagy lehetőség Kate.

- Gondolod? – néztem mélyen a szemébe.

- Tudom – mosolygott -, de ugye meg sem fordult a fejedben, hogy nem mész el?

- Megyek, mert megígértem.

- Helyes – bólogatott.

- Csak azt nem tudom, hogy készülök fel – méláztam el.

- Menni fog, segítek – karolt át.

- Komolyan?

- Persze, ha szeretnéd.

- Jó lenne.

- Rendben, akkor minden este tanulunk egy kicsit a versenyre és aztán jön a szórakozás, mit szólsz?

- Benne vagyok – mosolyogtam – köszönöm Tyler.

- Nagyon szívesen – nyomott egy puszit a homlokomra.