Az életem nem volt könnyű, elég sok szörnyűséget kellett elviselnem, de túléltem. No de kezdem az elején, hogy érthető legyen. Egy elég jómódú családba születtem, megvolt mindenünk. Apám jó hírű sebész, anyám óvodapedagógus, és volt egy kishúgom, akit mindenkinél jobban szerettem.

Az általános iskolában igencsak menőnek számítottam, és ez nekem elég is volt. Rengeteg csínyt követtünk el a haverokkal, és mindig megúsztuk. Élveztem az életet, és ezen kívül nem számított semmi más.

Kilenc éves koromban fordult fel fenekestől az életem. Anyáról kiderült, hogy rákos. Teljesen összeroppantam, nem akartam elhinni, de ő vigasztalt, megígérte, hogy nem lesz semmi baj, de nem így lett. Egy év múlva, pont a születésnapomon hagyott el minket. Attól a naptól kezdve rájöttem a szeretetnél nincs fontosabb, ha szeretsz, és ha szeretnek, megvan mindened.  

Azonban az igazi tiszta szeretet ritka, így nagyon meg kell becsülni.  Apám magába fordult, nem foglalkozott túl sokat velünk, csak a munkájának élt. Szerintem a mai napig nem tudta feldolgozni, ami történt.  A barátaimmal megszakítottam minden kapcsolatot, csak a suliban találkoztunk. Csak a kishúgom maradt nekem, Cassy, akit mindenkinél jobban szerettem.

Ő volt az én kis csillagom, de őt is elvették tőlem. Ezt még Kate sem tudja, az életemnek erről a részéről, nem szeretek beszélni.  Minden egy szépnek ígérkező szombaton történt, ám a végére egy rémálom lett.

Én tizenhat éves voltam ő tizennégy, épp bevásárolni voltunk, mikor két fazon ki akarta rabolni a boltot. Mindenkit megfenyegettek, hogy ha nem csinálunk semmit, senkinek nem esik bántódása, nekik csak a pénz kell, nem akarnak bántani senkit, de ha valaki keresztbe tesz nekik, akkor nem restek használni a fegyvereket. Először úgy tűnt, nem is lesz baj, de aztán a boltos úgy gondolta, hogy mégsem engedelmeskedik, így az egyik férfi elkezdett lövöldözni, és eltalálta Cassyt.

- Cassy! – kiabáltam kétségbeesetten.

A két fazon megijedt, és olyan gyorsan iszkoltak a helyszínről, amilyen gyorsan csak tudtak.

- Azonnal hívja a mentőket! – üvöltöttem a boltosnak.

- Nem lesz semmi baj Cassy – zokogtam a kishúgom mellett. – Nem lesz semmi baj!

- Sz.. sze … szer… szeretlek Tyler – motyogta, majd a feje lehanyatlott.

- Cassy… Cassy! – rázogattam.

Mire a mentősök kiértek, már nem tudtak segíteni rajta, meghalt. Az én egyetlen kis csillagom elment. Teljesen magamba roskadtam, két évre volt szükségem ahhoz, hogy újra élni tudjak. Akkor viszont eldöntöttem, hogy megvalósítom az álmaimat, anyu és Cassy is ezt akarná.

Kiskorom óta arról ábrándoztam, hogy egyszer építészmérnök leszek, így be is adtam a jelentkezésemet a Californiai Egyetemre, és fel is vettek. Imádtam a sulit, végre újra éltem, nem csak egy élőhalott voltam, mint az azt megelőző években.

Az egyetem zökkenőmentesen ment, öt év múlva meg is kaptam a diplomámat. Nem igazán kerestem a kapcsolatot a csoporttársaimmal, csak a tanulás számított, hogy elérjem, amit akarok. Csak három sráccal haverkodtam össze.

Ők lettek a legjobb barátaim, és az egyetem után el is határoztuk, hogy közösen megyünk valahová albérletbe. Végül Annapolisban kötöttünk ki. Mindnyájunknak sikerült munkát találnia. Egyik nap épp bevásárolni mentem, mikor megpillantottam egy lányt.

Már ránézésre is más volt, mint a többiek. Valahogy azt éreztem, kötődöm hozzá, pedig nem is ismerem, de abban a pillanatban már tudtam, hogy meg kell ismernem.  Jó darabig csak néztem, így a távolból, de aztán lehetőségem nyílt rá, hogy a közelébe férkőzzek. Szegény lány, elszakadt a szatyor füle a kezében, és minden szétgurult. Senki nem segített neki, így odaléptem hozzá. Felnézett rám, és láthatóan nagyon meglepődött.

- Ne haragudj – szólaltam meg –, csak gondoltam segítek.

- Köszi.

Miután összeszedtük a szétgurult dolgokat, segítettem berakni a csomagokat a kocsiba.

- Engedd meg, hogy bemutatkozzam – nyújtottam a kezem. – Tyler vagyok, Tyler Case.

- Kate – nyújtotta a kezét. – Kate Singler.

Onnantól kezdve az életem megváltozott